A tőzsdén valami megváltozott

A Covid időszak jócskán beletenyerelt asz életünkbe és gondolom, hogy nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy sok olyan változást is hozott, ami tartósan velünk fog maradni.

A téma szinte kimeríthetetlen, sok oldalról lehetne írni róla, de most csak a pénzpiacokon bekövetkező változásokat vegyük sorra. És most nem a gyorsan terjedő digitalizációról, a fintech cégek előretöréséről és a készpénzhasználat visszaszorulásáról írnék, hanem a tőzsdéken tapasztalható változásokról.

A folyamat már a covid előtt is megindult, de a járvány helyzet erőteljes löketet adott a tőzsdéken bekövetkező változásoknak.

Mi változott meg a tőzsdék világában?

A válság kezdetét követő gyors visszapattanás okairól már sokan és sokat írtak, de vizsgáljuk meg a folyamat hátterében lévő mozgatórugókat. A jegybanki, kormányzati élénkítésről nem is beszélnék, bár ez fontos összetevője a kialakult hurrá optimizmusnak. Ezt a „jelenséget” már ismerjük, 2009-ben is tapasztalhattuk – tartott is vagy 10 évig.

Azonban ami új, az a lakosság közvetlen tőzsdei jelenlétének az erősödése. 2019-ben az USA lakossági befektetői a forgalom 15%-át adták, aztán ez az arány az eleve megemelkedő forgalmú 2020 első félévében 20%-ra nőtt. A Robinhood felhasználók közül 4,9 millió főnek volt pozíciója valamely S&P 500 indextag részvényben 2020 februárjában. Ez a szám négy hónap alatt (2020 júniusára) 14 millió fölé nőtt. Míg az E*Trade nevű amerikai online brókernél egész 2019-ben 161 ezer új számlát nyitottak, addig 2020 márciusa és 2020 májusa között 496 ezer új számlanyitásra került sor. Csak márciusban 260 ezer új számlanyitásra került sor.

A lakosság érdeklődése meglepő módon az opciós piacon is komolyan megemelkedett: 2020 augusztusára érte el a csúcsát, amikor az amerikai tőzsdék egyéni részvényopciós forgalma a normál részvényforgalom 123 %-ra ment fel. (2006-2019 közötti átlag 38 % volt!)

Ami igazán új ebben a folyamatban, az a fiatalok újfajta hozzáállása a kereskedéshez.

Reddit-tőzsde kombo

Azok a fiatalok, akik az appjukon olcsón és már kisebb összegekkel is nyithatnak pozíciót, hiénaként csaptak le a közösségi médiában, chat oldalakon kiemelt célpontokra. Ez a generáció úgy nőtt fel, hogy számára csak álom marad az „amerikai álom” és a tőzsdén nincs különösebben régi tapasztalata, gyakorlata, ami óvatosságra intené – csak tőzsdei áremelkedést látott az utóbbi években. Haragos és mohó…. Ez pedig általában a tőzsdén rossz kombináció.

Nyerni lehet, veszíteni muszáj?

Sok régi tőzsdei mondás jut erről eszembe, de a lényeg az, hogy a Gamestop és hasonló esetek következtében nem csak a shortos és gyűlölt „nagyok” buktak, hanem sok kisbefektető is. A karantén időszakban el nem költött pénzek most sportfogadás stílusban jelennek meg a tőzsdéken. A Felügyelet és a piacok „nagy”, meghatározó, milliárdos forgalmú résztvevői csodálkozva néztek ezt az új folyamatot látva. A Felügyelet nem tud beavatkozni, vizsgálódik, de törvénytelenséget nem tud megállapítani. (Az embereket nem lehet megvédeni attól, hogy bele szaladjanak egy pofonba.)

Tény az, hogy a tőzsdei áremelkedésből sokan nem szeretnének kimaradni, így a megtakarítások összege a fejlett világban mindenhol emelkedik. Más kérdés, hogy ez a pénz hol jelenik meg? Ha egy vagyonkezelőre bízzuk (befektetési alap, privátbanki szolgáltatás), akkor is egy része a tőzsdére fog kerülni, nem csak a lakosság közvetlen részvény vásárlásai nőttek meg az utóbbi időkben. Tehát a kereslet nő, a pénzbőség nem csak kormányzati oldalról érkezik, hanem a lakosság is egyre növeli megtakarításait.

Változások a tőzsdék világában a covid járványt követően. Tőzsde tanfolyam, befektetői oktatás és day trade stratégiák.

A vállalatok sem látnak egyre jobb befektetési-beruházási célpontokat, új piacokat, folyamatos akvizíciós és fejlesztési lehetőségeket, így aztán soha nem látott mértékben zajlik a részvény visszavásárlási folyamat – ami szintén erősíti a részvény keresletet.

Az igazán nagy kérdés az, hogy ez a folyamat meddig tarthat? A fiatalok reddites új hiéna stratégiája egy ideig működhet, de aztán a tömegek látva a folyamatot egyre korábban adnak majd el és a mostani durva ármozgások csitulni fognak. A magas kereslet még sokáig velünk maradhat, a tőzsdék törvényszerűen érkező korrekcióit a kimaradók gyorsan kihasználják és bevásárolnak – így jelentősebb áresések sem várhatóak a közeljövőben.

Ha eljő a kamatemelés….

A tőzsdék mostani – néha már érthetetlen és elfogadhatatlan, a gazdaság valós állapotától elrugaszkodott – emelkedése addig fog tartani, amíg nem kezdenek a jegybankok kamatemelésbe. Ezt a FED 2018. decemberében megpróbálta és akkor elbukott, le kellett állítania a kamatemelést, mert csúnyán beszakadtak a tőzsdék, elszabadultak az indulatok. Most sem lesz könnyű és várni fognak vele a végletekig. Az emelkedő kamatok hűteni fogják a tőzsdei emelkedést, átterelik a pénzek egy jelentős részét a kötvénypiacokra. Amint értelmes befektetési célpontok látszódnak, azonnal elindulhat a pénzáramlás a tőzsdékről. De ez az idő szerintem még jócskán odébb van….

Amennyiben érdekli a tőzsdék világa, jöjjön el a kezdő tőzsde tanfolyamunkra.

dr.Tatár Attila
info@bankweb.hu
0620/462-8850.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük