forex robot program, tőzsdetanfolyam, stratégiák, befektetési tanácsadás, elemzés, day tradeA forex robot,  forex expert assistant (rövidítve forex ea) vagy forex bot , ezek mindegyike egy számítógépre telepített szoftvert takar, amely arra lett tervezve, hogy  a forexen vagyis a világ legnagyobb devizapiacán sikeresen kereskedjen, akár önállóan is vagy csak jelzéseket adjon (félrobot) a felhasználónak a kereskedéshez.

A legtöbb ember – még a gyakorlott kereskedők is – gyakran  hibáznak kereskedés közben, akár figyelmetlenségből akár érzelmi okból kifolyólag. A robotok működésének célja, hogy kiszűrjék ezen emberi tévedéseket és fáradhatatlanul és sikeresen kereskedjenek akkor is, amikor nem vagyunk a számítógép mellett.

Robot programok fajtái

Ha szeretném csoportosítani a robot programokat, akkor alapvetően három csoportot különböztetnék meg:
- embert szimuláló, technikai kereskedés indikátorain alapuló robot
- káosz elméleten alapuló robot saját felügyelettel

- kezelt számlán működő robot

A robotok között a legfontosabb különbség az, hogy az első előre beprogramozott stratégia szerint kereskedik, a technikai elemzés eszközei, főleg indikátorok alapján, részben úgy “gondolkodva”, mint egy ember. Ebből fakad a kockázata is, hiszen ha a piac egészen más paraméterek szerint kezd el viselkedni, mint amire a program vonatkozik, akkor a robot nem tud profitot termelni, sőt a tőkét is csak a stop loss védi meg, ami viszont képes folyamatosan veszteséget termelni – ha nincs emberi felügyelet.

A káosz elméleten alapuló robot nem is akarja megmondani, hogy mi fog történni a piacon, olyan gyakorlatot folytat, hogy ha megfelelő a felügyelet, akkor folyamatosan profitot képes termelni és a tőke csak szélsőséges viszonyok között kerülhet veszélybe, akkor viszont a felügyeletnek jelentős a szerepe a tőke védelme érdekében.

A kezelt számlán történő kereskedés előnye, hogy szakemberek kezelik a robotot, beállítják, figyelik, beavatkoznak, ha kell és folyamatosan fejlesztik. További előny, hogy sok ember pénzét kezelik, tehát nagyobb tőkével kereskedhetnek, ami összetett és jobb robot stratégia alkalmazását teszi lehetővé. Nekünk csak engedélyezni kell a számlánk bevonását ebbe a közös kereskedésbe, más teendőnk nincs. Nem kell tanulnunk, felügyeletet ellátnunk, tanfolyamra járnunk és robotot vennünk. A számlánk felett csak mi rendelkezünk, a pénzünket rajtunk kívül senki sem veheti ki!

Olvassa el, hogy melyek az előnyei és kockázatai egy robot kereskedésnek.
Robot program: előny és hátrány

További információk és jelentkezés ingyenes robot prezentációra:
tőzsdetanfolyam, forex robot, elemzés, tőzsdei stratégiák dr.Tatár Attila

E-mail cím: info@bankweb.hu
Telefonszám: 20/462-88-50, 1/239-0370