Forex robot, pénzkeresés a neten, tőzsdei kereskedés automatávalSoha sem fogom elfelejteni, hogy milyen érzés volt először látni egy automata kereskedő robotot “munka közben”.

Maximálisan kihasználja azokat a képességeit, amelyekre mi emberek képtelenek vagyunk.

Egy nap átlagosan 10-50 pozíciót is képes megnyitni, követni és megfelelően lezárni. Mi már csak fizikai korlátaink miatt sem vagyunk erre képesek, mert fel kell állnunk a monitor elől (eszünk, telefonálunk, beszélgetünk, elfáradunk, stb.)

A program egy időben képes 5-10 ügyletet is megnyitni, elemezni, összefüggéseiben kezelni és megadott feltételek esetén gyorsan lezárni. A mai robotok már bonyolult stratégiák alapján működnek, nem is egy robot, hanem több dolgozik összehangoltan, több terméken és számlán.

Egy adott helyzetben ez a robot már a harmadik pozíciót nyitotta úgy, hogy én nem tettem volna, mind a három veszteséges volt hosszabb ideig és a végén úgy zárt, hogy minimális nyereséggel egy időben jött ki öt ügyletből. Ő képes volt erre, én a helyzet értékelését sem tudtam már megtenni, mert nem tudtam követni ennyi nyitott pozíciót és pánikoltam a veszteségek miatt, de a gép tette a dolgát.

A lényeg az, hogy nem olyan elvek alapján kereskedik, mint az ember, hanem matematikai algoritmusokat követ.  Nagyon kemény következetességgel, kitartóan, érzelem mentesen és fáradhatatlanul.

Amikor néztem, akkor éppen a hét ötödik napján a heti kereskedés eredménye 5,6%-os nyereség volt. Most éppen ilyen kamatokat lehet elérni a bankokban éves lekötés esetén!

További információk és jelentkezés ingyenes robot prezentációra:
Kapcsolatfelvétel

dr.Tatár Attila
E-mail cím: info@bankweb.hu
Telefonszám: 20/462-88-50, 1/239-0370
Iroda: 1139 Budapest, Pap K. u.18/b.